Patrick Vieira
2006.08.14. 08:38
1976 június 23-án született Szenegál fõvárosában Dakarban a 192 centi magas középpályás. Szüleivel 8 éves korában költözött Franciaországba.
1976 június 23-án született Szenegál fõvárosában Dakarban a 192 centi magas középpályás. Szüleivel 8 éves korában költözött Franciaországba. Kisebb klubok után 17 évesen került a Cannes csapatához. Innen az AC Milan szerzõdtette, de ott semmi maradandót nem tudott alkotni, ettõl függetlenül bajnoki címet nyert velük. 1997-ben a Milan el is adta õt kb. 5 millió euróért az Arsenalnak. Itt lett érett futballista, és a hosszú évek alatt a csapatkapitányi címig vitte Arsene Wenger csapatában. Az ágyúsokkal 1998-ban és 2002-ben is bajnoki címet + FA kupát nyert, utóbbit még 2003-ban is sikerült elhódítaniuk. A válogatottban 1997-ben Hollandia ellen mutatkozott be és azóta 95 mérkõzésen (+6 gól) szerepelt. 1998-ban VB-t nyert, bár akkor még Dechamps cseréje volt. 2000-ben Európa bajnok, majd 2001-ben az õ döntõbeli góljával nyerték meg a Konföderációs kupát a Franciák, és az év játékosának választották hazájában. 2005 nyarán visszautasították a Real Madrid 23 millió fontos ajánlatát, majd 13,5 millió angol fontért a Juventus igazolta õt le. Õsszel remekül megértették egymást Emersonnal, tavasszal viszont már nem tudta ezt a színvonalat nyújtani. A VB-n az összes francia mérkõzésen pályára lépett és Togo ellen, valamint a Spanyolok ellen gólt is szerzett. Miután a Juventust a "B" ligába számûzték a sorozatos csalások után, Vieira csatlakozott a távozókhoz és 2010-ig szóló szerzõdést írt alá az Interrel. A Juventus 6.5 millió fontot kapott érte.
|